Wednesday, 21 October 2015

Búcsú

Egy ködös reggelen ketten álltunk a keresztútnál.
- Indulnom kell – mondtad.
Én lehajtottam a fejem. Nem akartam a szemedbe nézni, ezzel leplezve a könnyektől fátyolos tekintetem. Te, mint aki mindezt megsejtette, nem erőltetted. Tenyered közé fogtad az arcom és egy lágy búcsúcsókot nyomtál a homlokomra.
- Isten áldjon! - mondtad, majd sarkon fordultál és elindultál a neked kijelölt úton. Én még szótlanul álldogáltam ott tétován, felváltva nézve utánad és az én utamra.
- Isten áldjon. - suttogtam halkan és én is elindultam az előttem kanyargó úton.
Megtorpantál. Tudtad, már késő visszafordulni, és talán jobb is így. Az útjaink különválnak. Mindkettőnknek más van megírva, talán egy szebb, egy boldogabb jövő. De mindenképp valami, valaki más. Megráztad a fejed és elhessegeted a gondolatokat amik visszafordítanának. Mindkettőnknek jobb így. Az egó már nem akar birtokolni.
A szemem sarkából még utánad pillantottam, de azt láttam hogy határozott léptekkel haladsz az utadon. Hezitálás nélkül. Félelmek nélkül. Nincs más hátra, hát én is azt teszem. A mi sorsunk kettévált. Két külön út. Még mindig látjuk a másik sziluettjét ahogy lassan beleveszik a hajnali ködbe, míg a köd el nem nyeli teljesen az alakját és sűrű hallgatásba burkolja.

De ahogy a másik árnya eltűnik, úgy tisztul ki előttünk a számunkra kijelölt út.





No comments:

Post a Comment