Vers - Szárnyam adom neked

Ha nem vagy szabad, én szárnyam adom neked,

hogy körbecikázhasd az azúrkék eget.

Hogy csillagport lopj, mint pimasz gyerek,

de utána rejtőzz el a Hold mögött!

Hogy felhőkből bárányt formázz, s legyen

ártatlan lelkedhez illő játékszered.

Hogy szállj magasra, egyre feljebb,

míg bírja a szárny a terhet..

De ha visszakérem,

mi illet engem,

ne habozz!

Mert Szabadság s a szárnyam nélkül,

biz' Isten, én meghalok.

Vers - Megérkeztem

Puha léptem alatt reccsen az ág.

Felkiált s hallatja szavát

nekem, értem. Jelzi, hogy tilosban járok.

Az út mentén a bokorban nyúl lapul,

Közelebb érve megriad, s eliramul.

Félelmemmel együtt fut tova.

Madár reppen, varjú károg:

Fordulj vissza, mert megbánod!

Megállnék biz' ha tehetném.

Szél támad s átölel.

Állj meg, állj meg, elesel!

De lábaim csak előre visznek.

Csend honol. Fűszál se rezzen.

Feltartózhatatlanul megérkeztem.

Hozzád.

Vers - Fülemben lüktet a vér

Fülemben lüktet a vér

ahogy közelebb hajolsz.

Őrjítő démon a szenvedély,

Érzem, érzed. Fuldokolsz.

Anyag szakad, a kéz kutat,

engedjünk vágyunknak utat!

Mást úgysem tehetünk.

Nem kell érteni,

mi történik velünk.

Csak megélni.

S remélni,

hogy az éj megőrzi titkunk.

A percet mit egymástól loptunk.

Örvénylik ez a láthatatlan tenger

körülöttünk, s egyre feljebb emel.

Kezem a kezedben,

szorít s nem engeded.

Ajkad néma, de egyetlen pillantásod

megnyitja a teret.

Alszik minden.

Csak mi ketten

létezzük a csodát,

szívjuk magunkba egymás illatát.

Engedünk az éjnek,

a kéjnek..

s utána

csend a takarónk s karod a párna.

A tél a titkok időszaka

A tél a titkok időszaka. Néha napján sűrű köd rejti a szem elől a tájat, néha hó borítja. A Titkok kertjébe nehéz a bejutás. A kíváncsi vándor könnyen eltéved az úton, ha nem követi óvatosan a jeleket. A téli erdőkben, a friss hóban rengeteg lábnyomot találsz. Próbálod kitalálni, őz járt-e arra vagy róka. Talán nyúl? Titkok, titkok. Erre jártak és mit csináltak?

Szeretem a friss hó illatát. A téli erdők látványát, amikor még minden érintetlen. Szinte rá se mersz lépni a hóra, mert tudod, azzal tönkreteszed a tökéletességét. Talán ez a legjobb időszak a festésre. Képekben konzerválni a nyári emlékeket, a napsütést, a madárdalt, a naplementét. Körülötted minden békés, csak a színek kavarognak a palettán és alig várják, hogy ráfeszüljenek a vászonra.

Ez a várakozás időszaka. A vágyakozásé. Mindegy, hogy a napsugár után vágyakozol-e, vagy a szerelmed arcára, akit csak nyáron láthatsz. De ebben a vágyakozásban benne van az ígéret a találkozásra. Mint ahogy tudod, tél után jön a nyár, és ez a tudat megtölti reménnyel a levegőt. És egyfajta szomorúsággal, hiszen az éveink közben múlnak. Tél után jön a nyár, nyár után egy újabb tél. Egy év elmúlt. Mit csinaltam, merre fejlődtem? Ez egy édes szomorúság. Eltelt egy év, de ha végiggondolod mi minden történt ez alatt az idő alatt, rájössz, hogy éltél.

Nem tudom miért, de egyfajta szomorúság telepedett a lelkemre. Összekapcsolódtam az univerzummal, érzem a végtelen szeretetet, amiből a lelkek táplálkoznak, mégis szomorú vagyok. Talán mert a halál, az elmúlás gondolata is belopta magát a szívembe. De ahhoz, hogy jó író legyek, meg kell tapasztalnom a legmagasabbat és a legmélyebbet. Az üres lélek nem tudja szavakba foglalni az érzéseit. Csak az érzelmektől túlcsorduló szív tud beszélni, mesélni, énekelni.

Vers - Az első hó

Most találtam meg e gyermekkori gyöngyszemet, 12 éves koromból:

Reggel mikor felébredtem s kinéztem az ablakon,

Láttam, hogy hótakaró borítja a fákat az udvaron.

Csábított a fehér hó ki a szabadba,

Az első hó! – kiáltottam s szaladtam ki az udvarra.

Pizsamában, mezítláb,

Anyu kiált: Meg ne fázz!

Örömömben nem figyeltem,

Sajnos később beteg lettem.

S mikor most odakinn nagy pelyhekben hull a hó,

Én a szobában fekszem lázmérővel a hónom alatt,

fejemen a takaró.

1992. november 14.

Szeretem a telet

Szeretem a telet. A hideg felfrissít. Az álmos, őszi napokat felváltja a tél, és mégha a nappalok rövidebbek is, arra ösztönöznek, hogy próbálj minél több mindent belesűríteni az adott pillanatba, ezáltal úgy tűnik, többet cselekedtél aznap. A hideg kiűzi a szemedből az álmot és tevékenyebbé tesz. Valahogy így érzem én is. Mintha minden reggel karácsony reggel lenne, mikor az elmúlt este összejött a család, az éjszaka folyamán megtörtént a csoda, az angyalok énekeltek, és most minden egy várakozó állásponton lenne, hogy hogyan is tovább.

A hangulat ünnepélyes. A szívek megtelnek örömmel, a szemek könnyel. Bánat és örömkönnyek illata keveredik a levegőben, a lélegzet párájaval. Az élők ünnepelnek, és a holtak velük együtt örülnek.

Szeretem a telet. A méltóságra, komolyságra, belső munkára tanít. Ez nem igazán egy alvó időszaka a természetnek, a mélyben igenis rengeteg dolog történik. Ez a várakozás ideje. Karácsonykor azért kapsz ajándékot, mert kivárod azt. Az a jutalmad a várakozásodért.

Szeretem a telet. Ilyenkor egy csésze forró csoki vagy egy ölelés is elég, hogy felmelegítse a lelkeket, míg a mécsesekben halkan pislog a láng, őrzi a nyári napsütés emlékét, a könnyed, nyári kacagásokét.

Vers - Az érzés meg akar születni

Az érzés meg akar születni.
Lassan valósággá válik a kanyargós kék tinta alatt.
Hiába rejtem szívem legmélyebb zugába,
vagy öltöztetem fel színes álruhába.
Az érzés élni akar!

Őszintén és egyszerűen.

Vers - Szeret, nem szeret

Szeret! Ó érzem, hogy imád!

Nem szeret – ne higgyem hazug szavát.

Szeret – talán van még remény?

Nem szeret. Feledném, ha tehetném.

Szeret! De lassan elfogy a virág..

S a szirmok megtartják a titkát.

Vers - Egy ártatlan angyal vagyok

Egy ártatlan angyal vagyok.

Szőke fürtös homlokomon kék csillag ragyog.

De ha kérnéd, szárnyaim s glóriám vetném eléd,

hogy vétkezz velem s a vágy tüzén

égjen el a múltam.

Vers - Várni foglak

Várni foglak - mondtad, s elbúcsúztunk.

De a távolság köztünk percről percre nőtt.

Hiába ígérted, be nem tartottad.

Hideg szavával beköszönt az ősz.

Akkor még nem tudhattam,

csak ajkad volt hűtlen,

szívedbe az ígéret beleégett.

Hazugnak mondtalak, de

szíveden pecsétként az ígéret.

Már távol vagyok tőled, messze, ismeretlenben,

de te ott vársz rám, ahol megígérted:

Várni foglak szeptemberben!

Vers - Vallomás

Egyszerű vallomás:

Halk a szív de szól a száj.

Nagyszerű vallomás:

A szív túlcsordul.. s néma száj.

Búcsú

Egy ködös reggelen ketten álltunk a keresztútnál.

- Indulnom kell – mondtad.

Én lehajtottam a fejem. Nem akartam a szemedbe nézni, ezzel leplezve a könnyektől fátyolos tekintetem. Te, mint aki mindezt megsejtette, nem erőltetted. Tenyered közé fogtad az arcom és egy lágy búcsúcsókot nyomtál a homlokomra.

- Isten áldjon! - mondtad, majd sarkon fordultál és elindultál a neked kijelölt úton. Én még szótlanul álldogáltam ott tétován, felváltva nézve utánad és az én utamra.

- Isten áldjon. - suttogtam halkan és én is elindultam az előttem kanyargó úton.

Megtorpantál. Tudtad, már késő visszafordulni, és talán jobb is így. Az útjaink különválnak. Mindkettőnknek más van megírva, talán egy szebb, egy boldogabb jövő. De mindenképp valami, valaki más. Megráztad a fejed és elhessegeted a gondolatokat amik visszafordítanának. Mindkettőnknek jobb így. Az egó már nem akar birtokolni.

A szemem sarkából még utánad pillantottam, de azt láttam hogy határozott léptekkel haladsz az utadon. Hezitálás nélkül. Félelmek nélkül. Nincs más hátra, hát én is azt teszem. A mi sorsunk kettévált. Két külön út. Még mindig látjuk a másik sziluettjét ahogy lassan beleveszik a hajnali ködbe, míg a köd el nem nyeli teljesen az alakját és sűrű hallgatásba burkolja.

De ahogy a másik árnya eltűnik, úgy tisztul ki előttünk a számunkra kijelölt út.

Vers - Álmomban mellettem voltál

Álmomban mellettem voltál s fogtad a két kezem,

majd hatalmas vihar támadt gyorsan, hirtelen.

Elrepített messze, ismeretlenbe,

s legvégül egy szikla peremén tett le.

Megjelent egy Angyal,

fehér szárnnyal, karddal,

s hatalmas erejével kettőnk közé állt.

Álmomban mellettem voltál, de fel kellett ébrednem,

ahogy az Angyal tolt, taszított le a sziklaperemen.

Szívünk percről percre gyorsabban vert,

Szerelmünk megtörten a porban hevert.

Parancsolt az Angyal:

„Szállj!” félelmetes hanggal.

S hófehér szárnyam kiterjesztve elhagytalak.

A nő igaz szerelme

Az a nő igaz szerelme amit nem látsz meg a messzire révedő tekintetben, a könnycseppekben, a panaszra nyíló ajkak mögött, vagy az elfojtott sóhajokban amik a szívét nyomják mert azt a szerelmet még önmaga elől is titkolja. Azt a szerelmet próbáljuk elhazudni előletek, mert félünk hogy visszaéltek vele és kihasználjátok. Ezért növesztünk páncélt és bújunk a csak a pénzre, anyagi javakra hajtó nő álarca mögé. 

A legkönyörtelenebb nő is azért lett könyörtelen, mert egyszer nagyon szeretett. Minden egyes kemény asszony hordoz egy be nem teljesült szerelmet a szíve mélyén. Ennek a szerelemnek a terhe keserítette meg őt és tette keménnyé. Az évek alatt rárakódott titkok, a ki nem mondott szavak és az elfojtott sírások.

A női lélek nagyon tud szenvedni ha nem szerethet.

Vers - Gonosszá tettél

Gonosz lettél

s gonosszá tettél.

Megnyertél és elvesztettél.

Hazug szóval ígérgettél.

Elindultál, megtévedtél,

hamis tervet szövögettél.

Hideg lettél

s hideggé tettél.

Rideg kővé dermesztettél.

Soha meg nem érdemeltél.

Véleményem a véleményedről

Egy valamit szeretnék tisztázni már az elején: a véleményed, az ítéleted a tiéd. Hozzád tartozik, téged bilincsel meg. Az enyém a lecke amit tanít nekem. Felvállalom, azt aki vagyok és azt amit csinálok. És igenis büszke vagyok rá, hogy bejártam a fél világot, de a lelkem mélyén mégis megmaradtam annak az egyszerű nőnek egy piciny nógrádi faluból, aki mindig is voltam.

Az én világom a titkok világa. Sztrip klubbok, fetish, jakuzák. Erről írok. Ezt ismerem. Az én életem nem átlagos. Lehet csodálni vagy irigyelni, az én szempontomból nem lényeges. Mint ahogy az oldal indításával kaptam hideget, meleget, biztatást és éles kritikát. Szembe merek nézni vele és nem tántorít el a céljaimtól. Mert a magam útját járom, felemelt fővel. Bontogatom a szárnyaimat és meg én sem tudom mi fog megszületni ebből az új energiából ami körbevesz. De nem rettenek meg tőle. Megbékéltem a Sorsommal és bátran követem, bármerre is vezet.  

Vers - Tovatűnő álomnak hittelek

Tovatűnő álomnak hittelek.

Felébredtem, sehol nem voltál.

Mégis a párna meleg mellettem,

tested illatától súlyos a lég.

Tán egész éjjel mellettem álmodtál.

Igen.

S tovatűnő álomnak hittél.

Bőröm selymét csak elképzelted.

Hófehér csipkék között

árnyjátékot játszik a fény

s hitted, ott vagyok veled.

Hittük.

Hittünk..

De hitünket megcsalta az álom.

Ugyanazt álmodtuk

túl két csendes magányon.

De felébredtünk.

A kongó ürességben nem leljük helyünk.

Nem értjük, mi történik velünk.

De minél tovább álmodjuk ezt az álmot,

annál jobban kívánjuk a megváltó valóságot.

Vers - Legdrágább kincsem

Legdrágább kincsem adtam neked, s te elfogadtad.

Csak szótlanul, némán tenyeredbe tettem.

Te nézted, mosolyogtál, s végül zsebedbe raktad,

szíved közelébe, hogy el ne vesszen.

Mikor búcsúztunk, visszakértem.

Mondtad: nincs meg, mégis elveszett!

Kerestük együtt földön s égen

nálad, nálam.. de talált

magának biztosabb helyet.

Szívedbe bújt el. Titkon ott lapul.

Néki virágoskert lett szíved börtön rácsa.

S te rejted, hazudott ott benn.. legbelül..

Két cinkos egy testben:

Te s szerelmem piruló románca.

Vers - Angyal vagyok

Angyal vagyok. Hófehér szárnyam válladra terítem

ha fázol, mint köpönyeget.

Puha felhőkből te varrtad nekem,

hogyha hívsz, hozzád röpítsenek.

Most válok nővé

Most válok nővé. A kislány, aki utazni akart, aki távoli tájakat akart felfedezni, kezd elhalványulni. A helyét pedig átveszi a Nő. Aki szelíd, meghallgat, már nem küzd, hanem elfogadja a dolgokat olyannak, amilyenek. Nincs benne görcsös ragaszkodás a megváltoztatásukra. Mint az anya, kivár és elenged amikor szükséges. Közelebb kerülök a természethez, a szervezetem kilök magából mindent, aminek nem veszi hasznát. Főleg az alkoholt, a hangos zenét és a negatív embereket, amik csökkentik az energiaszintemet és elhallgattatják a lélek énekét, a szív dallamát. Elcsendesedem és eggyé válok a környezetemmel. Tisztán érzek és érzékelek. Látom a láthatatlant és hallom a nem hallhatót.

Megteszem a lépéseket hogy kilépjek a fénybe. Nem a hamisan csillogó rivaldafénybe, hanem a Fénybe. A rivaldafény csak átmeneti, utána mint egy tolvaj suhanok ki a hátsó ajtón az éjszakába. Az éjszaka a barátom. Már ismerem. Most a nappal energiáit kell a javamra fordítanom.