A tél a titkok időszaka

A tél a titkok időszaka. Néha napján sűrű köd rejti a szem elől a tájat, néha hó borítja. A Titkok kertjébe nehéz a bejutás. A kíváncsi vándor könnyen eltéved az úton, ha nem követi óvatosan a jeleket. A téli erdőkben, a friss hóban rengeteg lábnyomot találsz. Próbálod kitalálni, őz járt-e arra vagy róka. Talán nyúl? Titkok, titkok. Erre jártak és mit csináltak?

Szeretem a friss hó illatát. A téli erdők látványát, amikor még minden érintetlen. Szinte rá se mersz lépni a hóra, mert tudod, azzal tönkreteszed a tökéletességét. Talán ez a legjobb időszak a festésre. Képekben konzerválni a nyári emlékeket, a napsütést, a madárdalt, a naplementét. Körülötted minden békés, csak a színek kavarognak a palettán és alig várják, hogy ráfeszüljenek a vászonra.

Ez a várakozás időszaka. A vágyakozásé. Mindegy, hogy a napsugár után vágyakozol-e, vagy a szerelmed arcára, akit csak nyáron láthatsz. De ebben a vágyakozásban benne van az ígéret a találkozásra. Mint ahogy tudod, tél után jön a nyár, és ez a tudat megtölti reménnyel a levegőt. És egyfajta szomorúsággal, hiszen az éveink közben múlnak. Tél után jön a nyár, nyár után egy újabb tél. Egy év elmúlt. Mit csinaltam, merre fejlődtem? Ez egy édes szomorúság. Eltelt egy év, de ha végiggondolod mi minden történt ez alatt az idő alatt, rájössz, hogy éltél.

Nem tudom miért, de egyfajta szomorúság telepedett a lelkemre. Összekapcsolódtam az univerzummal, érzem a végtelen szeretetet, amiből a lelkek táplálkoznak, mégis szomorú vagyok. Talán mert a halál, az elmúlás gondolata is belopta magát a szívembe. De ahhoz, hogy jó író legyek, meg kell tapasztalnom a legmagasabbat és a legmélyebbet. Az üres lélek nem tudja szavakba foglalni az érzéseit. Csak az érzelmektől túlcsorduló szív tud beszélni, mesélni, énekelni.